Ha lemaradtál az előzményekről: Egy_perc_1.pdf

 

 

XI. Fejezet:

 

Szeret… Nem szeret…

 

 

 

- Király. – morogta Adam és beleharapott a reggelijébe.

 

- Nem értelek. – mondta neki Bella, miközben kihúzta a konyhában a sötétítőt, hogy beáradjon a nap sugara.

 

- Persze, hogy nem értesz, hisz nem tudod, hogy milyen szar az én helyembe lenni.

 

- Mond csak Adam, most, ebben a pillanatban, mi az, ami neked nem teszik? – kérdezte a lány, miközben a cipőjét húzta fel.

 

- Az, hogy nem lehetek Lizával. Ő jelent nekem mindent, rajta kívül nekem nincs senkim. – felelt a fiú, de ahogy kimondta már meg is bánta, és gyorsan hozzá tette. – Én nem úgy értettem.

 

- Hát persze, hogy nem! Te sose úgy érted a dolgokat, ahogy kimondod! – kiabált a lány. – Nem tudom, elhinni, hogy neked mindig hiányzik valami az életedből! Soha, semmi nem elég az, amid van! Van fedél a fejed felett, van ennivaló a tányérodban, van valaki, aki volt olyan hülye, hogy befogadott! És neked ez még mindig nem elég!

 

- Bella, én…

 

- Nem érdekel! – csapta be az ajtót Bels.

 

- Igaza van. – szólalt meg egy halk hang.

 

- Tudom Ezella. Tudom. – suttogta Adam. – Ahelyett, hogy hálás lennék, inkább azzal gyötröm, hogy kevés, amit ő ad.

 

- Pedig ez nem így van.

 

- Mindegy. – rázta a fejét a fiú, és felállt, hogy elmosogasson.

 

- Dehogyis az. – röppent be az ablakon a tündérke.

 

- Ha nem lennék ilyen hülye, és néha gondolkodnék, nem csak beszélnék, lehet, hogy nem rontanám el mindig az életemet. Lizának azt mondtam, hogy öngyilkos leszek, erre ő nagyon berágott rám.

 

- Nem hiszem el, hogy egy lány miatt ennyire tönkre kéne vágnod magadat. A fiúk, mindent eltúloznak.

 

- Mert mi ilyenek vagyunk.

 

- Hát igen, ha nektek kéne szülni, akkor meghalnátok.

 

- Miért jön minden lány ezzel. – forgatta a szemét Adam, miközben elzárta a csapot. – Gyere, menjünk be a szobába.

 

- Oh! Nem lehet, én megyek el, csak be akartam köszönni, meg valamit meg akartam beszélni Bellával, de mivel ő nincs itt, megyek és megkeresem. Nagyon fontos a dolog, amit meg szeretnék vele beszélni.

 

- Nekem nem mondhatod el? És akkor én megbeszélem vele.

 

- Nem. Ez nem olyan.

 

- Kérdezhetek valamit Ezella? – dőlt a pultnak Adam.

 

- Kérdezz.

 

- Beszéltél arról Amuntëval, hogy Bella egy Tinwelindon?

 

- Erről te honnan tudsz? – suttogta a tündér.

 

- Voltam a tündéreknél, és Amuntë elmondta nekem, azért, hogy vigyázzak Belsre.

 

- Hogy tudnál te rá vigyázni, ha állandóan összevesztek és ő elmegy? – kérdezte mérgesen Ezella.

 

- Tudom, hogy mit kell tennem. Nem szabad összetalálkoznom egy Nuruhuinëvel sem.

 

- Szóval te róluk is tudsz?

 

- Igen. Mondom, hogy beszéltem Amuntëval erről. Miért nem hiszed el?

 

- Elhiszem. Csak, azt hittem, hogy Amuntë nem fog ennyire nyíltan beszélni róluk, veled.

 

- Oh, hát igen. – bólintott Adam és elindult a nappali felé.

 

- Most hova mész?

 

- Be a szobába. – szólt vissza a fiú.

 

Ezella sóhajtott egyet és Adam után repült. Már csak pár méter választotta el az ajtótól, amikor a fiú felkiáltott.

 

- A jó kurva életbe!! Abba bele!!

 

- Mi a baj? – röppent be gyorsan Ezella a szobába.

 

Adam a szoba közepén ült, talpát fogva, alatta pedig egy jó nagy vértócsa kezdett el nőni.

 

- Mit csináltál? – rémült meg a tündérke.

 

- Ráléptem egy törött pohárra. – hangzott a válasz.

 

- Adam, be kéne kötni.

 

- Az sem érdekel, ha elvérzem!

 

- Adam!! – szólt Ezella, meglepően dühös hangon.

 

- Jól van, na. De mivel nem tudok ráállni a lábamra, és Bella megölne, ha mindent összevéreznék…

 

- Mond, te vak vagy? – kérdezte Ezella, miközben átváltozott emberré. – Ez a vértócsa már így egyedül is elég szörnyű, és egyre több vért vesztesz!

 

A tündér körülnézett a szobába, és az első rongyot, amit meglátott felkapta, és jó szorosan bekötötte vele Adam lábát.

 

- Keresek kötszert! Addig nyomd rá jó szorosan!

 

- Oké. – sóhajtott a fiú.

 

- És ne sóhajtozz itt nekem!

 

- Jó!

 

Ezella egyből a fürdőszobába ment, tudta, hogy Bella ott tartja a kötszereket, csak azt nem tudta melyik szekrénybe. Néhány perc múlva a tündérke már sietett is vissza Adamhez, aki fal fehéren a legközelebbi bútorhoz támaszkodva ült.

 

- Jézus! Figyelj, talán jobb lenne, ha felhívnánk Bellát.

 

- Nem! Nem kell hívni. – nyögte a fiú.

 

- Már nem is. – lépett be a szobába Bel.

 

- Hogy jöttél te be? – kérdezte tőle Ezella.

 

- Az ajtón. Van kulcsom, és remekül tudok osonni. – mondta mosolyogva a lány.

 

- Miért jöttél vissza? - suttogta Adam csukott szemmel.

 

- Ez olyan HealerFairy megérzés. – vont vállat Bella. – Szörnyen sajog a szívem.

 

- Ne! – sikoltotta ijedten Ezella.

 

- Semmi baj. – nevetett a lány. – Amint a jómadár egyben lesz, nekem se lesz semmi bajom.

 

- Mennem kell. – nyögte a tündér. Gyorsan átváltozott és kiröppent az ablakon.

 

- Mi baja van? – kérdezte Bella a fiútól.

 

- Fogalmam sincs. – hazudta Adam.

 

- Na lássuk azt a sebet. – mondta a lány, és letérdelt a fiú mellé.

 

- Komolyan fáj a szíved?

 

- Igen. Komolyan. Tudod, minél többször hozlak vissza az élők sorába, illetve minél többször gyógyítalak meg, annál jobban fogom érezni, ha veled valami történik. – magyarázta Bella, miközben rátette a kezét Adam sebére, amiből még mindig folyt a vér. – Nyugi. – mosolygott a lány, amikor a fiú lába megremegett a keze alatt.

 

- Még sose csináltad így. – magyarázta Adam. – Csak a seb fölé raktad a kezedet és kész.

 

- Rájöttem, hogy ha a sebre teszem a kezemet, akkor sokkal gyorsabban beforr. – mosolygott Bella, miközben felemelte a kezét. – Látod? Pikk-pakk és kész!

 

- Köszi.

 

- Nincs mit. De, most megyek vissza dolgozni. – emelkedett fel a lány.

 

- Kérdezhetek valamit?

 

- Gyorsan. - bólintott Bella.

 

- Amikor kórházban voltam... Akkor is... akkor is fájt a szíved?

 

Bella szemében könnyek gyűltek, az emlékek miatt.

 

- Igen. Fájt. - suttogta.

 

- Sajnálom. - mondta a fiú. - Pont hozzád jöttem, és nem néztem át az úton és...

 

- Adam, - ült le Bels a fiúval szemben. - amikor megéreztem, olyan fájdalom hasított belém, hogy azt hittem meghalok. Tudtam, hgy a közelben lehetsz ezért gyorsan összeszedtem magamat és lementem, hogy megkeresselek. Már jött a mentőautó, úgyhogy épp csak annyi időm volt, hogy a lelkedet visszahozzam. Valamennyire jobban éreztem utána magam, de még mindig nagy fájdalmaim voltak, és már nem csak a szívemben. Teljesen szétáradt a testemben, úgy éreztem, hogy százfelé szakadok. A mentősöknek is feltűnt és bent akartak tartani a kórházba, de én mondtam, hogy semmi bajom, de ők meggyőztek, hogy egy kivizsgálásra mindenképpen szükség lehet. Így veled voltam, amikor bevittek a kórházba és közbe próbáltalak nagyjából helyrehozni, hogy az orvosok ne adják fel a reményt, Mivel sok vért vesztettél, és az én vércsoportom megegyezik a tieddel, felajánlottam, hogy adok vért. Egy tündér vérét kaptad, úgyhogy megbecsüld nekem. - tette hozzá mosolyogva a lány. - Amikor pedig kifelé jöttem, még egyet dobtam az állapotodon.

 

- Igen, Hettie elmesélte, hogy ott voltál. - suttogta Adam.

 

- Az ápolónő nem igaz?

 

- De.

 

Néhány percig csöndben nézelődtek, amíg Bell meg nem szólalt.

 

– Nekem most már tényleg mennem kell. Te meg, jó lenne, ha feltakarítanád, ezt a vértócsát még mielőtt ideszárad.

 

- Oké. – nyögte Adam, miközben felállt.

 

- Valami baj van? – nézett rá fürkésző szemekkel Bels.

 

- Én…- kezdte a fiú, de csak megrázta a fejét, és elindult a fürdőszobába felé. – Semmi.

 

- Biztos? – ment utána a lány, és a fürdőszoba falának dőlve nézte, ahogy Adam vizet enged egy vödörbe, majd szőnyegtisztítót tesz bele.

 

- Oké. Nem, nem biztos. – állt szembe Bellával a fiú. – Amikor hozzám értél... Szeretnék kipróbálni valamit.

 

- Mit?

 

De Adam válasz helyett, közelebb lépett a lányhoz. Bella a falhoz lapult, de ez nem segített rajta.

 

- Figyel Adam… - kezdte suttogva a lány. – Nem hiszem…

 

- Ne beszélj! – szólt rá a fiú.

 

Már veszélyesen közel érezte magához Adamet Bella, de már elfordítani se tudta a fejét. A fiú előbb csak lágyan megérintette a lány száját a sajátjával, majd lágyan megcsókolta. Bels Adam mellkasára tette a kezét és próbálta eltolni magától a fiút, de sikertelenül.

 

Adamet meglepte az érzés, ami feltámadt benne, ahogy megízlelte a lányt. Amíg csókolta nem tudta elképelni, hogy élhetett eddig e nélkül. Érezte, hogy Bella el akarja magától tolni, de nem engedett.

 

Néhány perc múlva a fiú kicsit eltávolodott a lánytól, de csak néhány centiméternyire, hogy orrával megsimogathassa Bella arcát.

 

- Adam! Ne! Hagyd abba! – suttogta a lány. – Nem hallod?

 

- Nem! – hangzott a válasz.

 

Bella mérgesen összehúzta a szemét és egy varázsszót suttogott.

 

- Hórë!

 

Adam hirtelen rántást érzett és a következő pillanatban nekivágódott a másik falnak.

 

- Ezt miért csináltad? – kérdezte Bellától.

 

- Ezt többé meg ne próbáld! – mondta mérgesen a lány, majd elviharzott, mit sem törődve az újabb fájdalommal, ami Adam sérülései miatt volt.

 

A fiú vigyorogva feltápászkodott és elindult a vízzel a nappaliba.

 

  ***

 

- Hello Bella! – lépett be az üzlethelyiségbe Lisa.

 

- Szia! – köszönt a lány meglepve. – Hát te?

 

- Hallottam, hogy itt dolgozol, és gondoltam benézek. – vont vállat mosolyogva Lisa.

 

- Remek! És veszel esetleg, egy báli ruhát?

 

- Dehogy. – nevetett a lány. – Nincs készülőbe semmilyen bál.

 

- Csak vicceltem. És, hogy vagy?

 

- Jól köszi. Képzeld, Adam tegnap felhívott reggel, hogy kiengedik a kórházból, és azt mondta, hogy öngyilkos lesz.

 

- Mi?!

 

- Ahogy mondom! – bólintott Liza. – Azt mondta, hogy nincs értelme az életének, úgyhogy megöli magát. Persze én tudtam, hogy miért mondja ezt nekem. Azért, hogy szakítsak Jamesszel és, hogy vele legyek, de ezt ő letagadta, de nem hagytam, hogy megmagyarázza, mert tudtam, hogy csak hazudna.

 

- Lehet, hogy tényleg nem úgy gondolta.

 

- Nem hiszem. Megvoltak rá a célzások. – bizonygatta Liza.

 

- Hát, ha te mondod. – vont vállat Bella. – Egyébként, most nálam van. Illetve velem lakik.

 

- Tényleg?

 

- Igen. Ki lett tagadva.

 

- Ja, azt nekem is mesélte. Szegény… - sóhajtott Liza.

 

- Kérdezhetek tőled valamit?

 

- Aha.

 

- Miért nem Adammel jársz, ha belé vagy szerelmes?

 

- Hogy mi? – lepődött meg a kérdésen a lány.

 

- Jól hallottad.

 

- Én… Én… Nem… Én nem Adambe vagyok szerelmes. – dadogott Liza.

 

- Dehogynem. – mosolygott Bels.

 

- Nem. Én Jameset szeretem.

 

- De nem úgy, mint Adamet. – vágott vissza Bel.

 

- Ezt te…

 

- Hé! Hello! – lépett be a boltba az emlegetett.

 

Bella gyorsan eltűnt a raktárba, hogy kettesbe hagyja Lizát és Adamet. A fiú körülnézett a boltban, és csalódottan észlelte, hogy nem látja a barátnőjét.

 

- Szia Liza! – köszönt a lánynak.

 

- Szia Adam. – motyogta Líz.

 

- Öhm. Bella hol van?

 

- Bement a raktárba. – mutatott az ajtó felé Liza.

 

- Kösz. Vigyáznál egy kicsit a boltra, amíg ki nem jövünk? – kérdezte vigyorogva a fiú.

 

- Persze. – válaszolt zavartan a lány.

 

- Köszi. – bólintott a fiú majd eltűnt, a mögött az ajtó mögött, amire Liza mutatott.

 

- Nincs mit.

 

Bella, hogy hasznosan töltse az idejét, amíg bent a raktárban vár, elkezdett leltározni. Nem számított rá, hogy Adam be fog menni hozzá, így amikor a fiú átölelte hátulról, nagyon meglepődött. 

 

- Na! – kiáltott fel a lány ijedtében. – Mit csinálsz itt?

 

- Díjazom, hogy kettesben akartál hagyni Lizával, de én hozzád jöttem. – suttogta Adam, miközben pihe csókot nyomott Bella nyakára.

 

- Én meg díjazom a próbálkozásodat, de takarodj ki innen! – mondta mérgesen Bels és arrébb állt.

 

- Ne csináld már ezt. – morogta a fiú, majd vigyorogva hozzátette. – Tudom, hogy élvezted a reggeli csókot.

 

- Nem tudom, hogy ezt honnan veszed. – szökött fel a lány szemöldöke a homlokán. – Ha jól emlékszem, annak az lett a vége, hogy a falon landoltál.

 

- Jól van. Ha te ezt akarod. – vont vállat Adam. – Kész van a lista?

 

- Mi? – lepődött meg Bella.

 

- Tegnap azt mondtad, be kell vásárolni, és hogy írsz majd egy listát. Kész van?

 

- Igen. – válaszolt a Bels és a fiú kezébe nyomta a listát. – Mond csak, nem kéne neked suliba menni?

 

- Honnan tudsz róla?

 

- Tündér vagyok. – vont vállat a lány. – Mindent tudok. Szóval?

 

- Ha mindent tudsz, akkor valószínűleg azt is tudnod, hogy csak délután vannak óráim.

 

- Téged a délelőttire írtak fel.

 

- De helyet cseréltem egy másik diákkal.

 

- Ajánlom, hogy ne hazudj!

 

- Neked? Soha. – kacsintott Adam, majd kiment a raktárból.

 

 

 

Bella elmosolyodott miközben leült az egyik dobozra, hogy folytassa a leltározást, amit elkezdett.

 

 

 

- Hé, Bels! – lépett be a raktárba Liza.

 

- Igen? Oh, ne haragudj, elfelejtettem, hogy itt vagy. – pattant fel a lány.

 

- Nem. Semmi baj. Jól elvoltam a vásárlókkal. – nevetett Liz. – Már ki is raktam a zárva táblát.

 

- Mi? Annyi már az idő? – nézett az órájára Bella.

 

- Igen. – mosolyodott el a lány. – Öhm, Bels kérdezhetek valamit?

 

- Persze. – állt fel a dobozról a Bell, hogy kinyújtóztathassa az ízületeit.

 

- Adam szerelmes beléd?

 

- Azt hiszem, hogy igen. – hangzott a válasz.

 

- Értem.

 

- Valami baj van?

 

- Én csak elgondolkodtam azon, amit mondtál. Hogy miért nem Adammel vagyok, ha belé vagyok szerelmes. És arra jutottam, hogy végül is igazad van. Amikor bejött Adam és nem úgy köszönt, nem úgy beszélt velem, mint régen, rosszul éreztem tőle magam.

 

- Oh. – nyögte Bella. – Hát ez… Ez gáz. Liza erre nem tudok mit mondani. Adam… Adam belém szerelmes. Nem tudom, hogy hogyan, mert reggel még egész máshogy látta a dolgokat... mert reggel még azon rágódott, hogy te nem szereted... csak azután... - Bellának elakadt a szava. A fiú azután próbálkozott nála, miután hozzáért...

 

- És te szereted? – kérdezte a lány.

 

- Tiszta szívemből. De nem akarok vele együtt lenni, mert félek, hogy a barátságunk tönkre menne. – vallotta be Bels. – Sajnálom, hogy ez történt veled.

 

- Mennem kell. – suttogta Liz. – Szia.

 

- Szia.

 

***

 

- Megjöttem! – csukta be maga mögött az ajtót Bella.

 

- Szia szívem! – köszönt vigyorogva Adam. – Gyere, készültem neked valamivel.

 

- Miért érzem úgy, hogy félnem kell? – rakta le a táskáját és a kabátját a lány.

 

- Nem tudom. – vont vállat a fiú.

 

- Mit csináltál?

 

- Feltakarítottam a vért, és készítettem vacsorát. Gyertyafénnyel.

 

- Tudtam, hogy félnem kell. – ült le a nappali ajtaja melletti fotelba Bella és a szoba közepén égő gyertyákat figyelte, ami az egyetlen fényforrás volt a szobába. – Miért csinálod ezt?

 

- Bels, igazán adhatnál egy esélyt. – térdelt le a lány elé Adam.

 

- Nem. – rázta a fejét Bella. – Ha együtt fogunk járni akkor a barátságunk tönkremehet. És tönkre is fog menni, én már beleestem ilyen hibába, nem áldozhatom fel a barátságunkat. Nem, nem és nem.

 

- Semmi baja nem lesz a barátságunknak. Megígérem.

 

- Adam, én nem tudok ebben hinni. – rázta a fejét a lány.

 

- Akkor, legalább egy estét adj nekem. Csak egy estét. Kérlek.

 

- Egy este. Semmi több. – egyezett bele Bella.

 

- Köszönöm. – mosolyodott el a fiú, magához húzta a lány és szenvedélyesen megcsókolta. – Ezután az este után, már nem fogsz kételkedni.

 

- Ne reménykedj. – suttogta Bels.

 

- Gyere, meglátod, milyen jól tudok főzni. Meg fogsz lepődni.

 

- Adam, tudom, hogy főzöl. Ismerlek. – mosolyodott el a lány.

 

- De ilyet még tuti nem ettél.

 

Leültek a kis asztalhoz egymással szemben, és nekiláttak, hogy elfogyasszák a gyertyafényes vacsorájukat. Adam spagettit főzött, ezt tulajdonította a maga mesterségének, és való igaz, nem is csinálta olyan rosszul. A fiú mindvégig mosolygott és szüntelen Bellát nézte, aki zavartan csipegetett az előtte lévő ételből, és a nyilvánvalón törte a fejét: „Vajon mire készül még Adam?”

 

- Min gondolkodsz? - kérdezte a fiú.

 

- Csak azon, hogy mit találtál még ki. – nyögte ki Bell.

 

- Nem kell félned. – vigyorgott Adam. – Úgy terveztem, hogy megnézünk egy filmet.

 

- Egy filmet? – lepődött meg a lány. – Milyen filmet?

 

- Na jó, nem terveztem semmiféle filmet, úgy gondoltam, majd sodródunk az árral.

 

- Oh. – bólintott Bella, majd halkan hozzátette, hogy Adam ne halja. – Remek.

 

- Zavarban vagy?

 

- Nem.

 

- Akkor mi a baj?

 

- Nem tudom, hogy jól döntöttem-e.

 

Adam felkelt a helyéről és letelepedett Bella mellé, aki arrébb húzódott volna, ha a fiú nem karolja át a derekát.

 

- Ne menj el. – suttogta Adam. – Egy estét adtál, emlékszel?

 

- Igen. De mint mondtam, kétségeim vannak.

 

- Azok mindig is lesznek. – mosolygott a fiú. – Nem ízlik a spagetti?

 

- De, csak nincs étvágyam.

 

- Ezt nem mondod komolyan? Egész nap nem ettél semmit.

 

- Ezt te honnan veszed?

 

- Láttam, hogy hazahoztad a kaját, amit elvittél.

 

- Tényleg. – mosolyodott el Bella.

 

- Miért nem bújsz hozzám? – kérdezte suttogva Adam. – Tudom, hogy szeretnél.

 

- Megmagyaráztam már neked, hogy félek attól, hogy tönkremegy a barátságunk. 

 

- De nem fog. – húzta közelebb a fiú Bellát. – Hidd el.

 

Bels ráhajtotta a fejét Adam vállára és becsukta a szemét.

 

- Mesélj nekem valamit! – kérte barátját. – Valami szépet!

 

- Nem vagyok én Andersen, hogy meséljek.

 

Bella elmosolyodott a fiú válaszán és felemelte a fejét.

 

- Viccesnek hiszed magad?

 

- Csak egy kicsit.

 

- Pedig nem vagy az.

 

- Ennek ellenére mégis elmosolyodtál.

 

- Véletlen.

 

- Szép vagy, amikor mosolyogsz.

 

Bella nem szólt egy szót sem, csöndben figyelte a fiú szemét, ahogy csillogott a gyertyafényben. Adam közelebb húzta a lány, majd megcsókolta a nyakát, az arcát végül az ajkához ért. Bels légzése felgyorsult, ahogy a fiú keze végigsiklott a gerince mentén.

 

- Szeretlek. – suttogta Adam, majd megcsókolta a lányt.

 

Bella lefagyva ült a fiú előtt, aki megfogta két kezét, és a vállára helyezte őket, majd addig tartotta, míg Bell át nem ölelte. A lány lassan kezdett felengedni, egyik kezével beletúrt Adam hajába és még közelebb húzta, még szorosabban ölelte.

 

Hirtelen egy mondat jutott a lány eszébe: „Amikor bejött Adam és nem úgy köszönt, nem úgy beszélt velem, mint régen, rosszul éreztem tőle magam.”

 

- Adam! – húzódott el Bella a fiútól. Lélegzete szapora volt és érezte, ahogy a pulzusa is az egekben jár. – Én ezt nem tudom… Nekem ez nem megy…

 

Bels gyorsan felpattant és a szobájába menekült.

 

- Bella! Bella mi a baj? – kérdezte Adam, aki a lány után ment.

 

- Ezt nem tehetem meg Lizával. – hangzott a válasz az ajtón keresztül.

 

- Mi köze van kettőnkhöz Lizának?

 

- Szeret téged!

 

- De engem nem érdekel! Én téged szeretlek!

 

- Hogy lehet az, hogy reggel még Lizába voltál belezúgva, most meg már engem szeretsz?

 

- Nem voltam Lizába szerelmes. Csak azt hittem, akit szerettem, szeretek mindvégig ott volt az orrom előtt, csak nem vettem észre. Reggel, amikor megvágtam a lábam, és te visszajöttél és úgy gyógyítottál, hogy megérintettél, akkor... akkor azt éreztem, hogy szükségem van arra, hogy hozzám érj, hogy megölelj, hogy megcsókolj... hogy szeress, de ne csak úgy, mint egy barátot.

 

Adam hallotta, ahogy kattan a zár Bella ajtaján, majd lassan kinyílik. Egy ideig csak álldogáltak egymással szemben, majd a lány kikerülte a fiút és a konyhába ment.

 

- Sajnálom. – mondta Adam.

 

- Mit? – kérdezte Bell, miközben öntött magának egy pohár hideg vizet.

 

- Hogy nem jöttem rá hamarabb.

 

- Ugyan már! Mit számít ez?

 

- Nagyon is sokat. Tudtam, hogy szeretsz… tudtam, hogy jobban szeretsz, mint egy barátot, és mégis állandóan, azt hajtogattam, hogy Lizába vagyok szerelmes. Hogy Lizával szeretnék lenni, és amikor azt mondtam, hogy csak ő kell nekem... Sajnálom. Nem tudtam, mi az, ami igazán fontos.

 

- Adam, hagyd abba, kérlek. Én most bemegyek a szobámba, lefekszem, és aludni fogok. Legalább is remélem. És kérlek, hagyj ezzel.

 

- Mond, hogy nem szeretsz! – állította meg a lányt a fiú. – Mond, hogy nem érzel többet a barátságnál!

 

- Tudod jól, hogy ez nem így van. De nem akarom elveszíteni azt, ami van.

 

- Nem veszíted el, sőt többet is fogsz kapni! – ígérte Adam.

 

- Kérlek! Meg kell értened, hiába kapok többet, a végén úgyis mindent elveszítek!

 

- De, nem érted, hogy szeretlek! – ölelte magához a lány a fiú.

 

- Adam! Kélek! – próbálta eltolni Bella a barátját. – Ezt így nem lehet csinálni!

 

- De lehet! De lehet! – szorított az ölelésén a fiú.

 

- Adam! Én ezt nem akarom, és nem erőltetheted! – mondta remegő hangon a lány. – Engedj el! Ha annyira szeretsz, akkor most elengedsz és megígéred, hogy békén hagysz, és csak barátok leszünk!

 

- Szeretlek. – suttogta Adam. Adott egy puszit Bels homlokára és elengedte. – Megígérem.

 

- Köszönöm. – bólintott Bella, majd a szobájába ment.